Nyomozás indul a soproni önkormányzatnál

MTI

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a soproni önkormányzat feljelentése nyomán. Ugyanakkor azzal a kéréssel fordultak az ORFK-hoz, hogy az ügy vizsgálatára célszerűségi okból más nyomozó hatóságot jelöljön ki, tájékoztatott a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken. A célszerűségi okon azt értik, hogy még az elfogultság látszatát is el akarják kerülni az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás során.

Múlt csütörtökön Fodor Tamás (Fidesz), Sopron polgármestere rendkívüli közgyűlést hívott össze, amely - mint azt a polgármester elmondta - "súlyos, de egyben felelősségteljes döntést hozva" elhatározta, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményeznek.

A döntés indoka az volt, hogy az önkormányzatnál és annak vagyonkezelő cégénél elvégzett szakmai vizsgálatok szerinte több súlyos, törvénytelen gazdasági ügyletre világítottak rá, amelyek több százmilliós, sőt milliárdos károkozást, így súlyos vagyonvesztést eredményezhettek Sopron városának, jelentette ki a város polgármestere.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07