Tüntettek a VI. kerületi Vörösmarty iskola bezárása ellen

MTI
2007.02.08. 16:23

Körülbelül százötvenen tüntettek csütörtökön a VI. kerületi Vörösmarty általános iskola tervezett bezárása ellen a kerület önkormányzatának épülete előtt. A képviselőtestület ezalatt a bezárásra ítélt iskolákat választotta ki.

Terézváros képviselő-testülete a 2006. december 21-ei ülésén hozott olyan határozatot, amely szerint a tanulószám csökkenése miatt a kerület 6 általános iskolája közül kettőt bezárnak. Ebben a határozatban a Lovag utcai és a Derkovits Gyula iskola megszűnése szerepelt.

A napokban "utcai pletykákból értesültünk arról, hogy a Derkovits helyett a Vörösmarty iskola került a halállistára", ekkor döntöttek úgy, hogy tüntetést szerveznek az önkormányzat épülete elé.

A 268 tanulóval rendelkező iskola - amellett, hogy angol és matematika tagozatos - főleg diszlexiás gyerekekkel foglalkozik. Az intézményt az a Skót Misszió alapította, amely százötven éve van Magyarországon, és az országban csak a Vörösmarty iskola épületében található a Skót Egyháznak (református) kápolnája.