Nem mutatták meg Pelcznének a kormányülés iratait

MTI
2007.02.23. 12:23

Nem tekinthetett be a gyermekpornográfiával kapcsolatos Btk. módosítást tárgyaló kormányülés irataiba Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteken a kancelláriaminiszter hivatalában. A fideszes politikus csaknem két percet töltött Szilvásy György hivatalában, majd közölte a Parlament folyóján várakozó újságírókkal, hogy csupán annyit mondtak neki, az iratokba való betekintésről még tanácskoznak, döntés később születik.

A törvényjavaslat szerint nem lenne büntethető, aki 14. életévét betöltött de 18 életévét még be nem töltött személyről annak beleegyezésével, saját használatra készít vagy tart pornográf felvételt. A büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést januárban tárgyalta a kormány. Pelczné Gáll Ildikó elmondta, minden kormányülésről jegyzőkönyv és hangfelvétel készül. Célja annyi volt, hogy "a gyermekpornográf felvételek legalizálásával" kapcsolatban megismerje az egyes kormánytagok véleményét, döntését. "Jogom van megtudni, mint képviselőnek és mint anyának" - mondta a Fidesz alelnöke. Ezt most megtagadták, fűzte hozzá. Pelczné Gáll Ildikó kifogásolta azt is, hogy elmaradt a törvényjavaslat szakmai egyeztetése, most viszont már úgy látszik, kihátrálnak a kormánypártok.