Kóka: Igazságot a kisebbségeknek

MTI
2007.02.25. 10:11
Az összes hátrányos helyzetű kisebbségi csoportnak tisztességes és igazságos szerepet szeretne a médiában és a politikában Kóka János, az SZDSZ egyik elnökjelöltje, aki vasárnap tette közzé az interneten programjának erről szóló elemét.

"A Parlament alkotmányos mulasztásban van. Az etnikai és kisebbségi csoportok országgyűlési képviselete még ma sem megoldott. A liberális pártnak kötelessége, hogy elérje a megfelelő törvényi megoldást. Fontosnak tartjuk az összes hátrányos helyzetű kisebbségi csoport tisztességes és igazságos reprezentációját a médiában és a politikai életben egyaránt" - olvasható az Esélyegyenlőség a társadalomban címet viselő fejezet, Kóka János harmadik vitairata.

Kóka János szerint egyebek mellett tandíjkedvezményekkel lehetne segíteni a romák oktatását, és akár ösztöndíjprogramokat is lehetne indítani fiatal tanárok számára, hogy azok a hátrányos helyzetű területeken dolgozzanak.

Az elektronikus médiában legalább főműsoridőben jeltolmácsolás kellene, a filmeket pedig feliratozva sugároznák a televíziók - a hallássérültek számára. A vitairat aláhúzta, hogy az azonos neműek számára lehetővé kell tenni a házassággal azonos státuszú regisztrált párkapcsolatok létesítését.