Veszélyeztetik a védett vezetőket

MTI

A szeptemberi kormányellenes tüntetésekre ráépülő alkotmányellenes szervezkedések új kihívások elé állították a szolgálatokat, mondta Gál. J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok napja alkalmából tartott ünnepségen Budapesten csütörtökön. Szeptember óta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter több mint száz tájékoztatót kapott, ezen belül 21-et védett vezetők, 18-at pedig a Parlament és a Kossuth tér veszélyeztetésével, 14-et a rendőri erők gyengítésével, 34-et fegyverekkel és támadóeszközökkel, 19-et erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, tette hozzá az államtitkár.

A nemzetbiztonság nemzeti ügy, a napi politikához semmi köze. Ahogy a szolgálatok az országot, úgy a kormány a szolgálatokat fogja megvédeni a támadásokkal szemben, hangsúlyozta Gál J. Zoltán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31