Tüntetés a Schöpf-Merei Ágost Kórházért

MTI

Mintegy nyolcvanan tüntettek a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ megmaradásáért csütörtökön Budapesten. A tüntetők levélben kérik Gyurcsány Ferencet, hogy látogassa meg a kórházat. Perityné Dulai Mária, a demonstráció főszervezője elmondta, hogy azért hívták meg a miniszterelnököt a kórházba, mert szeretnék, ha saját szemével is látná, hogy mit ítélt a szaktárca bezárásra.


Balassagyarmaton is tüntettek

Hozzátette, 14500 szavazatot sikerült összegyűjteniük a kórház megmaradása érdekében, és nem törődnek bele, hogy feldarabolják, vagy darabjaira szedjék az intézményt. "Ma tüntettünk utoljára a kórházért" - mondta Perityné Dulai Mária, majd hozzátette, hogy szerinte a legnagyobb veszteség az volna, ha a kiváló kutatókból és orvosokból álló csapatot felszámolnák a bezárással vagy átszervezéssel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31