Befejeződtek a kisebbségi önkormányzati választások

MTI

Befejeződtek az ország több mint 1.400 településén a területi és országos kisebbségi önkormányzati választások vasárnap este 7 órakor. A választáson alig több, mint 10 ezer úgynevezett elektor vehetett részt, akik még az októberi helyi választásokat követően lettek települési kisebbségi képviselők. A mostani választásra a jogalkotó nem írt elő kampánycsendet.

A választáson mind a tizenhárom magyarországi kisebbség választhatott országos és területi kisebbségi önkormányzatot. Az Országos Választási Iroda www.valasztas.hu világhálós honlapján vasárnap este, várhatólag 20 óra után még csak a részvételi adatok lesznek láthatók, kisebbségenkénti bontásban. Az új törvény értelmében területi önkormányzatot az a kisebbség alakíthat, amelyik az adott megyében legalább 10 településen rendelkezik helyi önkormányzattal. Az országos önkormányzat létrehozásának feltétele, hogy az adott kisebbség az ország egész területén legalább négy helyi önkormányzattal rendelkezzen. Jelenleg a bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán magyarországi kisebbségnek van országos önkormányzata.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31