Belső újsággal kampányol Fodor

MTI

Együtt címmel belső terjesztésű liberális, közéleti magazint jelentet meg Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje kedden. A politikus az MTI-nek elmondta: az SZDSZ korábbi, 4x4 oldalas belső kiadványára utalva 2x4x4 oldalon megjelenő újságot 5000 példányban adják ki, a küldötteken kívül a szabad demokrata csoportokhoz és a helyi irodákba juttatják el. Az elnökválasztásig még egy szám megjelenik az Együttből - közölte, hozzátéve, hogy megválasztása esetén fennmaradna és rendszeresen megjelenne a belső lap. Fodor Gábor elmondta: az Együtt a liberális gondolatról szól, eszmékről, elvekről vall benne többek között Kis János, Bozóki András, Lakner Zoltán, és Dés László. A kiadvány bevezetője szerint kell SZDSZ-újság, azért, hogy a liberális párt tagjai többet tudjanak egymásról, lássák egymás sikereit, és problémáit, tudjanak együtt örülni, egymásnak segíteni. "A névválasztás nem véletlen: csináljuk ezt az újságot együtt, építsük újra együtt a Szabad Demokraták Szövetségét!" - áll a bevezetőben. A lapban beszélgetés olvasható Fodor Gáborral, aki szerint az értékrend, a hitvallás tartja össze a pártot, a 25 éves Beszélőről adott interjút Kis János, és az SZDSZ megújulásáról értekezik Gulyás József, Bőhm András, Szent-Iványi István. A mellékletben megtalálható Fodor Gábor cselekvési programja, emellett Béki Gabriella a szociálpolitikáról, Ikvai-Szabó Imre, és Gegesy Ferenc a budapesti ügyekről ír, Bozóki András és Lakner Zoltán pedig a liberalizmusról illetve az SZDSZ elnökválasztásáról ad helyzetelemzést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32