Nem szervezik át a titkosszolgálatokat

MTI
2007.03.06. 13:58

Keleti György (MSZP) szerint nem szervezik át a titkosszolgálatokat, mivel a kormánykoalíció és a legnagyobb ellenzéki párt nem tudott megegyezni erről; a politikus, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnöke a testület keddi ülésén beszélt erről.

Keleti György közölte, mivel úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció és a legnagyobb ellenzéki párt nem jut egyezségre a kérdésről, megmarad a jelenlegi struktúra, amely "nem rossz", de lehetne hatékonyabb is. A Magyar Hírlap című napilap - nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva - keddi számában arról írt, hogy ebben a kormányzati ciklusban már biztosan nem vonják össze a titkosszolgálatokat. A szakértők szerint a politikai csatározások miatt elképzelhetetlen, hogy a parlament emiatt módosítsa a nemzetbiztonsági törvényt vagy az alkotmányt.

A napilap a Szilvásy György kancelláriaminiszter által felállított munkacsoport egyik, neve elhallgatását kérő szakértőre hivatkozva azt írta, hogy a három polgári és két katonai titkosszolgálat mára időszerű és megtakarításokat eredményező összevonásához nincs meg a megfelelő politikai akarat, hiába készültek a tárgyban tanulmányok és előterjesztések, ebben a kormányzati ciklusban már biztosan nem változik a szervezetek száma és hatásköre.