Rendkívüli közgyűlés a tubesi lokátor miatt Pécsett

MTI

A pécsi közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte hétfőre a testület Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) koalíciója a Tubesre tervezett radarral kapcsolatban - közölte az ÖPE városi képviselője az MTI-vel csütörtökön.

"A rendkívüli ülést a lokátorról tartott vasárnapi népszavazás eredménye, valamint a kormány szerdai döntésének tükrében tartjuk fontosnak, megtartásáról a polgármester még ma dönt" - mondta Kővári János.

Kővári közölte, a jobboldali koalíció azt javasolja a közgyűlésnek, hogy módosítsa az építési szabályzatot és a szabályozási tervet, a módosítás idejére pedig rendeljen el építési tilalmat a területre, amire a honvédség a beruházás érdekében igényt tartana.

Indítványozzák azt is, hogy a testület nyilvánítsa újra egészségügyi erdővé a Tubes csúcsán található, 0319-es helyrajzi számú, állami tulajdonú, honvédségi kezelésben lévő területet, melyet 2005-ben a honvédelmi tárca kezdeményezésére katonai területté nyilvánított.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32