Alkotmánybírósághoz fordul a pécsi ÖPE

MTI
Alkotmánybírósághoz fordul az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) mert aránytalanságokat lát az országos és a helyi népszavazások érvényességi küszöbével kapcsolatban - közölte a szervezet alelnöke az MTI-vel csütörtökön.

Úgy véljük, semmiféle alkotmányos oka nincs annak, hogy amíg egy országos népszavazáson az érvényesség eléréséhez elég a huszonöt százalék feletti részvétel, egy helyi referendumon a választók több mint ötven százalékának részvételére van szükség - mondta Kővári János.

A politikus utalt rá: a problémát jól érzékelteti a Tubesre tervezett lokátorral kapcsolatos pécsi népszavazás, mely 32,51 százalékos részvétellel érvénytelen lett, pedig az érvényes szavazatot leadott résztvevők 94,3 százaléka elutasította a beruházást.

Ha ez az eredmény országos népszavazáson születik, érvényes és eredményes, azaz kötelező érvényű - jegyezte meg Kővári József.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32