Lázár János: meg kell épülnie a NATO-radarnak

MTI
Magyarország biztonságpolitikai helyzete megköveteli, hogy a Tubresre tervezett lokátorállomás megépüljön - jelentette ki Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke a Tárcatükör a Közgázon című rendezvényen csütörtök este.

Emlékeztetett a hétvégi népszavazásra, ahol ugyan a résztvevők többsége elutasította a lokátor megépítését, azonban nem mentek el annyian szavazni, hogy a voksolás eredménye kötelező érvényű legyen.

Lázár János szerint a Tubes ügye fontos kérdés, "ahol van egy helyi érdek", azonban meggyőződése, hogy "az ország biztonságpolitikai helyzete megköveteli, hogy ez a lokátorállomás megvalósuljon".

Tubes ügyében helyi szinten kompromisszumokat kell kötni, azonban a NATO-szövetségesek felé való szavahihetőség okán, és a biztonságpolitikai szempontok miatt szükség van a déli határterületen megvalósuló lokátorra - jelentette ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32