Sajnálkozik a Magyar Nemzeti Bizottmány

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője sajnálattal vette tudomásul, hogy a Fidesz elutasította megkeresésüket, hogy egyeztessenek egymással. Molnár Tamás ezt közleményben tudatta csütörtökön este a távirati irodával.

Molnár még szerdán jelentette be: találkoznának a Kossuth téri tüntetők a Fidesz elnökével, hogy március 15-e előtt tisztázzák politikai nézetkülönbségeiket. Arra kérnék Orbán Viktort, ne határolódjon el a tüntetőktől, miközben hivatkozik rájuk az új többség nevében.

Még aznap Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője azt közölte az MTI-vel: a Fidesz semmilyen szervezettel nem egyeztetett és nem egyeztet a március 15-i megemlékezésével kapcsolatban; a jogszabályi kötelezettségeket betartva kizárólag a hivatalos szervekkel tárgyal az esetleges provokátorok kiszűrése és a békés, méltó megemlékezés biztosítása érdekében.

Molnár csütörtökön elmondta: sajnálattal vették tudomásul az elutasítást és értetlenül állnak az előtt, hogy "a Gyurcsány-kormány elleni békés civil tüntetőket provokátoroknak, a rezsim kiszolgálóinak minősítette a polgári párt több neves személyisége". Fájdalmas szerinte, hogy a Fidesz "látványosan eleget tett a népnyúzó hatalom felszólításának és többszörösen elhatárolódott az áldozatkész nemzeti radikális tüntetőktől".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32