SZDSZ: Kádár János diktátor volt

Index

Az SZDSZ elutasítja Horn Gyula azon kijelentését, hogy Kádár János szociáldemokrata politikus volt. A liberális párt szerint „káros és elfogadhatatlan az a kampány, mellyel a huszadik század egyik legkártékonyabb magyar politikusa iránt hamis nosztalgiát kelt”, olvasható Horn Gábor ügyvivő közleményében.

Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnök a párt nyugdíjas tagozatának fórumán azt mondta, „Kádár János olyat tett meg, amit kevés magyar politikus, az embereknek biztonságot teremtett, a megélhetés biztonságát”.

Az SZDSZ szerint Horn Gyulának joga van a véleményhez, de vegye tudomásul, míg az SZDSZ a koalíció tagja, Kádár János öröksége nem lehet a kormányzati célok része. „Mi nem ezzel az MSZP-vel kötöttünk koalíciót, ezért bízunk abban, az MSZP jelenlegi vezetésének nem ez a hivatalos álláspontja” – olvasható a libeális ügyvivő közleményében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32