A főosztályvezető hangsúlyozta: "a március 15-i zászlófelvonás, illetve a díszzászlóalj megtekintése az államfő személyéhez kötődő protokolláris cselekmény, és az elnöki hivatal álláspontja szerint ezt az aktust nem feltétlenül kell helyettesíteni".
Kumin Ferenc úgy értékelte: Sólyom László köztársasági elnök március 12-e és 15-e között nem hivatalos magánlátogatásra utazik Erdélybe. Az MTI kérdésére elmondta: az államfőt akkor kell helyettesíteni, ha jogi - és nem protokolláris - hatásköre gyakorlásában tartósan akadályoztatva van, például ha beteg.