Új polgármestere van az abaúji Forró községnek

MTI
Rakaczki Zoltánt választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forró község új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson.

A polgármesteri posztért három független jelölt indult, Rakaczki Zoltán, Sztrik Gábor és Varga Károly, az 1840 választó közül 1293-an voksoltak, a részvételi arány meghaladta a 70 százalékot.

Közlése szerint Rakaczki Zoltán 633 szavazatot szerzett, ezzel a választást ő nyerte meg. Mögötte Sztrik Gábor végzett 626 vokssal, míg Varga Károly 34 szavazatot szerzett.

A választást azért kellett kiírni, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat közgyűlése novemberi alakuló ülésén a testület alelnökének választotta Gergely Zsoltot, Forró község októberben megválasztott polgármesterét, aki a Fidesz színeiben indult.

Mivel a két poszt nem fér össze, ő lemondott a polgármesterségről. Az eredmény még nem végleges, esetleges jogorvoslattal három napon belül lehet élni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32