Szijjártó feljelentette a tolvajozó MSZP-seket

MTI

Szijjártó Péter, a Fidesz győri elnöke nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és rágalmazás miatt feljelentést tett az MSZP ellen, mert a szocialista párt győri elnöksége március 21-én kiadott közleményében lopással vádolta meg a győri fideszeseket.

A fideszes politikus, aki egyben az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője, pénteki közleményében kijelenti: "bepereltük az MSZP-t, mert egy demokráciában senki nem teheti meg, hogy következmények nélkül, hazug rágalmak özönét zúdítsa másokra". A dokumentum idézi a győri MSZP március 22-én a helyi lapban megjelent iratát, amely szerint "Szijjártó Péter jól működő (önkormányzati) cégek hírnevét (...) taszítja sárba pusztán azért, hogy az átláthatóan gazdálkodó városi cégek tönkretétele, összevonása árán lophassák ki a város vagyonát".

Az éles vitát az önkormányzati cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjainak elosztása váltotta ki. A helyek közül 33-at a jobboldali többségű önkormányzat Fidesz-KDNP frakciószövetsége kapott, ötöt pedig az ellenzéki MSZP. Az erről döntő csütörtöki közgyűlésen az MSZP-frakció kivonult ezzel is jelezve, hogy az öt pozíciót nem fogadja el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31