Szilvásy György vizsgálatot kezdeményezett az NBH-nál

MTI

Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál Szilvásy György kancelláriaminiszter az építkezésénél járt újságírók ügyében. Szilvásy György az MTI kérdésére elmondta, természetesnek tartja és megérti, hogy az újságírók csak a munkájukat végezték, amikor felőle érdeklődtek, de ugyanígy jártak el a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is, akiknek kötelességük, hogy amennyiben egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló személyről valakik információkat próbálnak gyűjteni, ellenőrizzék, hogy valójában kik és milyen célból teszik ezt.

Szilvásy úgy fogalmazott, hogy egy demokráciában kulcskérdés, hogy az újságírók szabadon és háborítatlanul dolgozhassanak, ezért az ügy részleteinek tisztázása érdekében vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.

Az ügyről a Magyar Nemzet számolt be szombaton. "Művelet: újságírókat zaklat az NBH" címmel közölt cikkében a lap azt írta: "A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg lapunk újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt." Az NBH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem volt művelet, nem volt zaklatás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32