17 érdeklődő a kormányzati negyed tervpályázatára

MTI

Tizenhét érdeklődő vásárolta meg eddig a kormányzati negyed pályázati dokumentációját, az érdeklődők kétharmada magyar, egyharmada külföldi befektető - mondta Görözdi György miniszterelnöki megbízott. Hétfőn helyszíni bejárást tartottak a Nyugati pályaudvar környékén, a kormányzati negyed majdani területén.

A miniszterelnöki megbízott közlése szerint a pályázati dokumentációt megvásároló külföldi érdeklődők között német, francia és spanyol beruházók vannak, ugyanakkor angol, holland és japán cégek is érdeklődnek a projekt iránt. A Nyugati pályaudvar környékén elterülő 30 hektáros terület - építészeti megoldástól függően - 14-17 százalékán lesznek a minisztériumok épületei. A pályaművek beadásának határideje 2007. május 21., a beruházásnak 2009-re kell megvalósulnia.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32