A miskolci piac átépítését kritizálja a Fidesz

MTI
Tart a miskolci központi piac átépítése körüli vita; a Fidesz városi frakciója vélelmezhető jogsértésekről számolt be szerdai sajtótájékoztatóján. A Búza téri rekonstrukciója csaknem hárommilliárd forintba kerül. A kereskedőket, kistermelőket ideiglenes helyre telepítették. A piac jelenleg ezen a mintegy 7,5 ezer négyzetméteres területen működik.

A Fidesz városi frakciója szerint az átköltöztetés ügyében "vélhetően jogsértések és hatásköri túllépések is történtek" - közölte Szinay Attila frakcióvezető. Szerinte a régi piac területén úgy bontatott le különböző pavilonokat a városi önkormányzat tulajdonában lévő Városgazda Kht., hogy erre nem volt engedélye. A cég az ideiglenes placcon pedig magasabb bérleti díjat állapított meg.

Szinay a problémák tisztázására célvizsgálat elindítását kezdeményezi a Városgazda Kht-nél. Veres István, a kht. igazgatója azt mondta: minden ügyben jogszerűen jártak el, ezért nyugodtan várják az esetleges vizsgálatot.

A miskolci Búza téri piac nettó 2,65 milliárd forintos rekonstrukcióját pályázaton nyerte el az Ikeron Zrt., a munkát az erre a célra alapított Miskolci Piac Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. cég végzi.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31