Pokorni: Kormányzóképességet kell mutatni

MTI

Fidesznek a közeljövőben arra kell koncentrálnia, hogy hiteles kormányzati alternatívát mutasson, és bizonyítsa: nem csak kritikus tud lenni, képes jó megoldásokat is kínálni - jelentette ki Pokorni Zoltán szerdán Szegeden. Nem feltétlenül a kormány által felvetett kérdésekre, botrányokra kell reagálnia a Fidesznek, hanem azokra a gondokra, melyeket a valóság fölvet - mondta a párt alelnöke egy lakossági fórumon. A politikus szerint az ellenzéki pártnak nem a szocialistákhoz kell mérnie cselekedeteit, hanem a feladathoz, hogy mint a legtámogatottabb politikai erő, megoldásokat kínáljon az ország bajaira. Pokorni Zoltán elmondta: nem maradéktalanul boldog a jelentős Fidesz-előnyt mutató közvélemény-kutatások láttán, mert ennek a példátlan visszaesésnek nincs bomlasztó hatása a szocialistáknál.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32