A főváros megszabadult a Kossuth tértől

MTI

Kormánypárti és MDF-es támogatással a Fővárosi Közgyűlés többsége egyetértett azzal a városvezetői javaslattal, hogy a Kossuth teret 50 évre ingyenes használatra átadják az Országgyűlés hivatalának.

A Fidesz- és KDNP-képviselők nem vettek részt a szavazásban. Az ellenzékiek bírálták a hiányos előkészítést és kételyeket fogalmaztak meg az előterjesztés jogszerűségével kapcsolatban is. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető nemzetközileg példa nélkülinek tartotta azt, hogy egy országgyűlésnek adjon át a főváros egy közteret. Úgy vélte, célszerűbb lenne, ha az V. kerület kapná azt meg.

György István (Fidesz) hangsúlyozta, a javaslat hátterében a gyülekezési jog burkolt korlátozása is meghúzódhat, amit el kell utasítani. Hozzátette, a feladatellátás csődjének tekinthető, hogy a főváros átadja ezt a teret.

Demszky Gábor hiányolta a konstruktivitást a Fidesz-KDNP-képviselőktől. Mint mondta, Rogán Antaléhoz hasonló megközelítéssel más területeken is sikeres lehetne a főváros. Szerinte ez a jelenlegi Fidesz-hozzáállás sehova nem vezet. A főpolgármester elmondta azt is, hogy az állam több mint egymilliárd forintot biztosít a Kossuth tér parkosítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31