Nincs ötpárti egyetértés a gyülekezési törvény módosításáról

MTI

Nem született megegyezés a gyülekezési törvény módosításáról az igazságügyi minisztériumban tartott ötpárti megbeszélésen pénteken.

Wiener György szocialista, Gusztos Péter szabad demokrata és Herényi Károly MDF-es képviselő a megbeszélést követően újságíróknak elmondta, szükségesnek tartja a kétharmados törvény módosítását.

Balsai István szerint ugyanakkor nem időszerű a gyülekezési jog módosítása, az ötpárti megbeszélésen a fideszes honatya egyedül a rendőrségi törvénynek az azonosító jelzések viselésére vonatkozó kiegészítését támogatta.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint megoldást kell találni a gyülekezési jog problémájára. A törvénymódosítás tervezetét várhatóan kormány elé viszik, ott dől el, hogy lesz-e róla parlamenti szavazás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32