Nem volt atrocitás Gyurcsány debreceni látogatásakor

MTI
2007.05.04. 18:09
Bár a debreceni "Kossuth tériek" készültek Gyurcsány Ferenc "méltó fogadására", a miniszterelnök akadálytalanul léphetett be pénteken délután az Aranybika szállóba, ahol helyi szocialista politikusokkal találkozott.

Néhány tüntető összegyűlt az Aranybikánál pénteken délután, de a szálló környékét a miniszterelnök megérkezése előtt kordonokkal lezárta és kiürítette a rendőrség, az újságírókat pedig felszólították, hogy menjenek be a szálló halljába.

Gyurcsány Ferenc néhány perccel fél öt előtt érkezett meg feleségével, s az őt üdvözlő helyi szocialista politikusokkal együtt ment a Bartók-terembe, ahol megkezdődött a zártkörű pártfórum.

Debrecen a második állomása annak a látogatássorozatnak, amelynek során a pártelnök-kormányfő és a pártelnökség tagjai a szocialista párt megyei és vidéki városi szervezeteinek vezetőivel találkoznak, nem hivatalos formában. Gyurcsány Ferenc csütörtökön a nógrádi megyeszékhelyen, Salgótarjánban vett részt hasonló, zártkörű rendezvényen.

A fórum idején százan gyűltek össze az Aranybika előtti Kossuth téren. A tüntetők azt kiabálták, hogy "Gyurcsány takarodj!", miközben kihangosítva bejátszották a miniszterelnök tavalyi balatonőszödi beszédének néhány részletét. A rohamrendőrök sorfalat álltak az Aranybika szálló és a mellette lévő épület között, miközben a pártelnök-miniszterelnök távozott.