Del Ponte szerint még az idén Hágába kerül Milosevics

MTI
2001.02.05. 12:30
Carla Del Ponte, a hágai nemzetközi törvényszék főügyésze biztos abban, hogy Szlobodan Milosevicset még ebben az évben Hágába lehet "citálni". A La Stampa hétfői számában megjelent interjúban a főügyész Milosevicsnek ugyanebben a lapban napvilágot látott szombati interjújára reagál. A volt szerb államfő "náci módszerek" alkalmazásával vádolta a törvényszéket, amelyet szerinte azért hoztak létre, hogy "megbüntessék" az Egyesült Államokkal szemben "engedetlen" államokat és politikai vezetőket. Del Ponte asszony szerint Milosevic azért nyilatkozik így, mert megértette végre, hogy nem kerülheti el a felelősségre vonást a nemzetközi igazságügyi fórumon. Del Ponte nem tagadja, hogy legutóbbi belgrádi tárgyalásairól részben elégedetlenül tért vissza. Vojiszlav Kostunica elnök például nem párbeszédet folytatott vele, hanem saját monológját adta elő, alaptalan vádakkal illette a svájci nemzetiségű főügyészt. Kostunica sok kérdésben ugyanazt az álláspontot vallotta, mint Milosevics - mondta. Reményt keltőnek nevezte, hogy a kormány törvényjavaslatot készül a parlament elé terjeszteni, amelyben meghatároznák az együttműködés módjait a hágai törvényszékkel.


  • Hírek
  • Hírek