Utcát neveztek el Rapcsákról

MTI
2007.06.10. 08:08
Rapcsák Andrásról, Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről neveztek el utcát Hódmezővásárhelyen.

Az önkormányzat közgyűlése több mint kétharmados támogatással döntött a város egyik meghatározó közforgalmi útjának elnevezéséről; a testület köztéri szobor felállítását is megszavazta.

Rapcsák András a rendszerváltás után, 1990-ben lett Hódmezővásárhely polgármestere, a tisztséget 2002-ig, 59 éves korában bekövetkezett haláláig töltötte be.

A politikus 1994-től országgyűlési képviselő volt, ahol 1997-ig a KDNP, majd a Fidesz színeiben képviselte a hódmezővásárhelyiek érdekeit.