Hatvan-hetven kórház működése kerülhet veszélybe

MTI
2007.06.10. 12:54
A Gyurcsány-kormány "egészségügyi ámokfutása", a teljesítményvolumen-korlát csökkentése, illetőleg a forrás- és szakemberhiány miatt, mintegy 60-70 kórház kerülhet szeptemberre olyan helyzetbe, hogy nem tudja biztosítani akadálymentes működését - közölte a fideszes Molnár Ágnes vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A képviselő azt javasolta Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek, hogy ne Hollandiába menjen tapasztalatcserére, hanem a magyarországi kórházakban szembesüljön a betegekkel, valamint az egészségügyi intézmények vezetőinek, szakembereinek véleményével. Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy ez idáig süket fülekre talált az egészségügyi tárca részéről az egészségügyi intézmények vezetőinek, professzorainak, valamint érdekképviseleti szervezeteinek felhívása.

Molnár Ágnes megítélése szerint hetekig, hónapokig, sőt egy évig is tarthat majd, amíg egy beteg sorra kerül az ellátásban, mindazonáltal, ha van pénze, esetleg elsőbbséget is kaphat. Kiemelte azt a helyzetet is, hogy az orvosok, az egészségügyi intézmények nem tudják, hogy kit hova küldjenek, utaljanak be, és több helyen szakemberhiánnyal is küzdenek. Ebből egyéni tragédiákat emelt ki, mint a keceli mérgezett gyermekek, a sitkei fejsérülést, vagy a balassagyarmati balesetet.

Úgy értékelte a mobilitási programot, vagyis az ígéretet, hogy minden elbocsátott orvos állást tud kapni az ország másik pontján - hogy ez jól is hangozhat, de azt is figyelembe kell venni, hogy az orvosok, egészségügyi dolgozók éveken át végeztek megfeszített munkát nem kellő megbecsülésért, és most családjukkal együtt el kell költözniük az ország másik pontjára, vagy az országhatáron túl keresni megélhetést.