Önkormányzati biztos a miskolci kórházak élén

MTI
2007.06.29. 19:20

Önkormányzati biztos irányítja a két miskolci kórház gazdálkodását július elsejétől, a szakmai irányítás ugyanakkor megmarad az igazgató-főorvosok hatáskörében, mondta Veres László, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője pénteken. Az önkormányzat legutóbbi ülésén gazdasági menedzserként biztost nevezett ki július elsejei hatállyal a miskolci Semmelweis és a Diósgyőri Kórházhoz, mindkét intézmény az önkormányzathoz tartozik, mondta a szóvivő. Az intézkedésre azért volt szükség, mert pénzügyileg mind a két kórház nehéz helyzetbe került, a szakmai irányítást nem érinti a változás.

Somogyi Ferenc önkormányzati biztos újságíróknak elmondta, elsődleges teendői közé tartozik, hogy megvizsgálják a jelenlegi osztálystruktúrákat, a kihasználtságot, megnézik, mely osztály milyen létszámmal működik, milyen értéket termel, milyen fajlagos költséggel bír.