Az MDF nem fogadna be HÍV-fertőzötteket

MTI

Az MDF azt kezdeményezi, hogy az Európai Unión kívülről érkezők közül csak azok kapjanak tartózkodási vízumot Magyarországon, akiknek van negatív HIV-tesztjük - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek.

"A Magyar Demokrata Fórum szerint az államnak kötelessége polgárai egészségének védelmében cselekedni és megállítani a kedvezőtlen folyamatokat, ezért azt javasolja a kormánynak, hogy az igénylők csak negatív AIDS-teszt mellett kaphassanak hosszú távú tartózkodási vízumot" - hangsúlyozta Pettkó András.

A javaslat szerint csak azoknak kellene negatív HIV-tesztet bemutatniuk, akik az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkeznek Magyarországra és vízumkötelezettek - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32