Festékkel öntötték le Churchill szobrát

MTI

Vörös festékkel leöntötték Winston Churchill volt brit miniszterelnök városligeti mellszobrát, tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese hétfőn. A XIV. kerületi rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást, mondta Kormos Endre. Hétfő hajnalban Antall József néhai miniszterelnök I. kerületi mellszobrát és a Döbrentei téren a II. világháborús emlékművet is meggyalázták ismeretlenek. Az előbbit vörös festékkel, az utóbbit fáradt olajjal öntötték le.

A 2003 júniusban felavatott Churchill-szobrot immár harmadszor gyalázták meg: nem sokkal a felavatás után, július elején ismeretlenek szintén vörös festékkel öntötték le, majd 2004 április 4-én rongálták meg. Sir Winston Churchill a fasiszta hatalmak elleni második világháborús nemzetközi szövetség egyik kimagasló alakja volt, személyesen irányította Nagy-Britannia harcát, valamint Theodore Roosevelt amerikai elnökkel és Sztálin szovjet vezetővel több csúcstalálkozón vett részt, és ezeken egyeztették a szövetségesek lépéseit.

Budapesti szobrának mostani meggyalázása a II. világháború kezdete 68. évfordulójának napján történt, amikor is 1939. szeptember 3-án a francia és angol kormány hadat üzent Németországnak, amiért 1939. augusztus 31-én éjjel egy SS-tiszt parancsnoksága alatt lengyel egyenruhákba öltözött német csapat megtámadta a gleiwitzi német rádióállomást, és ezzel az incidenssel megfelelő ürügyet szolgáltattak a másnap hajnali német támadásra, amellyel megkezdődött a II. világháború.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32