Ismeretlen tettesek üvegekkel bedobálták a Magyar Szocialista Párt (MSZP) győri székházának ablakait kedden a kora reggeli órákban. Az anyagi kár több tízezer forintra rúg - mondta Neupor Zsolt, a párt győri elnöke az MTI-nek.
A politikus hangoztatta: az MSZP győri szervezete egyetlen politikai szervezetet sem gyanúsít a vandál tett elkövetésével. Azt azonban fontosnak tartják leszögezni, hogy "az elmúlt napok politikai eseményei, a Magyar Gárdával kapcsolatos kétértelmű megnyilatkozások zöld jelzést adnak azoknak a szélsőséges erőknek, amelyek nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is fenyegetik a demokratikus viszonyokat.
Mindez még inkább szükségessé teszi a demokratikus pártok elhatárolódását az antidemokratikus szerveződésektől." Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt kezdte meg a nyomozást a rendőrség - közölte az MTI érdeklődésére Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.