A KDNP tiltakozik a vagyontörvény hatályba lépése ellen, és azt szeretné, ha a Nemzeti Földalap kikerülne a törvény hatálya alól. Medgyasszay László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint a Nemzeti Földalap kezelő szervezet jogállásán változtatni kell, feladatait újragondolni és a mindenkori kormánytól független, országos hatáskörű intézményt szükséges helyette létrehozni. A vagyontörvény alapján hetek alatt el lehet kótyavetyélni, és dobra lehet verni a termőföld-vagyont - jelentette ki. A KDNP képviselője azt mondta, nem szabad eladni a Nemzeti Földalapban lévő állami földvagyont, hanem tartósan meg kell tartani, például úgy, hogy az állam tartós bérletbe adja azt.
Medgyasszay László pártja véleményét tolmácsolva kifejtette: a Nemzeti Földalap helyébe a "földügy nemzetstratégiai céljainak végrehajtására, és a közérdekű földkészlet-gazdálkodás biztosítására egy új, országos, a kormánytól független szervezetet kell létrehozni". Hozzátette: működését az Állami Számvevőszék ellenőrizné. Mint mondta, fontos, hogy a közvélemény lássa, a földkérdés nemzetstratégiai kérdés, a termőföld népességmegtartó erő. A KDNP szerint az államnak ki kell zárnia a földviszonyokból a "globális agrártőke spekulatív földtulajdon-szerzését", valamint a birtokszervezetben fel kell számolni a nagybirtok túlsúlyát. Biztosítani kell, hogy a föld az ott élők, és az abból élők birtokába kerüljön - tette hozzá Medgyasszay László.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon