Levélben kért tájékoztatást csütörtökön Takács Albert rendészeti miniszter Bencze József országos főkapitánytól a rendőri vezetők idei előléptetéseiről - írja a Magyar Nemzet.
Az előléptetett vezetők közül hárman részt vettek a tavaly október 23-ai tömegoszlatásokban. Ők szerepelnek az idén nyilvánosságra hozott Papp-jelentésben is, amely a rendőrség tavaly őszi fellépését vizsgálta. Az érintett rendőröket már a jelentés márciusi elkészülte után léptették elő.