Az utcán is tilos lesz dohányozni Hódmezővásárhelyen

Index

Az utcán sétálgatva cigarettáznak az órák szüneteiben a tanárok Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat júliusi döntése értelmében ugyanis szeptember 1-től tilos a város összes közintézményében rágyújtani.

Az egyik iskola dohányzóját például számítógépes teremnek rendezték be. A dohányfüstmentes szabályozás 35 közintézményt érint, s csaknem háromezer dolgozónak tiltja meg, hogy munkahelyén rágyújtson.

A későbbiekben további szigorítást tervez Lázár János polgármester. Eszerint a város valamennyi közterületén is tilos lenne a dohányzás. A kiterjesztett tiltás mellett egy leszoktató program beindításán is gondolkodik a város vezetése.

November 1-től Szekszárdon lesz tilos a dohányzás a köztereken is, Dombóváron pedig már tilos játszótereken, oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális intézményeket övező területeken rágyújtani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32