A távirati irodának név nélkül nyilatkozó fideszes vezető szerint Orbán Viktor annak a véleményének adott hangot, hogy a népszavazás az egyetlen olyan megoldás, amely a Fidesz kezében van. Más megoldást nem lát, amellyel demokratikus módon és erőszakmentesen döntésre lehet vinni Magyarország legfontosabb problémáit, legyen szó egészségügyről vagy oktatásról.
A pártelnök többször hangsúlyozta az erőszakmentességet, és szintén fontosnak nevezte a jobboldal egységét, mert szerinte egy egységes jobboldallal nem tud semmit kezdeni a baloldal.
A már hagyományossá vált Polgári Pikniken csaknem 400-an vettek részt, napközben jobboldali közéleti személyiségek és polgármesterek tartottak előadást, fórumbeszélgetést, például Morvai Krisztina, az október 23-i eseményeket vizsgáló Civil Jogász Fórum vezetője, Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának fideszes elnöke, Fábri Sándor humorista, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, illetve Kósa Lajos, Lázár János, Nógrádi Zoltán és Szita Károly fideszes városvezetők.