Jövőre törvényt hoznak az otthonszülésről

Független Hírügynökség

Jelenleg semmi sem szabályozza ugyanis, hogy ki és milyen feltételekkkel hozhatja világra gyermekét saját lakásában - hangzott el vasárnap este az RTL Klub Híradójában.

A kérdéssel foglalkozó szakember szerint nem szabad felesleges kockázatot vállalni addig, amíg nincsenek konkrét szabályok. Szerinte az otthonszülés gyakorlata itthon azért nem elfogadható, mert nincs meg a megfelelő háttere - nincs megszervezve például az, hogy azonnal kórházba szállítsák a kismamát, ha komplikáció lépne fel - mondta Rákóczi István szülész-nőgyógyász professzor.

Az egészségügyi miniszter szerint pontosan kell szabályozni, hogy ki az, aki szülhet otthon. Tisztázni kell, hogy lehet-e kórházon kívül elvégezni egy ikerszülést, illetve veszélyeztetett terhesség esetén ne lehessen otthon szülni - mondta Horváth Ágnes.

A tárca vezetője szerint szabályozni kell még azt, hogyan fogják ellenőrizni a Mamagzati szívhangot, milyen más felszerelések kellenek még, és hogyan tartják a kapcsolatot a kórházzal, mentőkkel.

Magyarországon évente körülbelül 300 nő dönt úgy, hogy otthon szül, a szakemberek szerint az új törvény miatt most ez a szám nőni fog.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32