A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Karának hallgatói folytatták hétfőn Békéscsabán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által korábban meghirdetett, a múlt hét szerdáján, Szegeden megkezdett tüntetéssorozatát a tandíj ellen. A főiskola diákjai este nyolc órakor, kezükben fáklyákkal indultak el a városszéli intézménytől Békéscsaba belvárosába, majd vissza. Az MTI tudósítójának becslése szerint a nappali tagozaton tanuló diákok közül csaknem hatvanan vettek részt a csendes megmozduláson.
Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke a fáklyás felvonulás előtti rövid beszédében elmondta, a tandíj bevezetése azt eredményezi, hogy nem a tehetséges diákok, hanem a tehetős szülők gyermekei kerülhetnek be a felsőoktatásba. Hozzátette, bízik abban hogy a kormány visszavonja a tandíjat, mindazonáltal jelezte, hogy a hallgatói önkormányzat mindaddig tiltakozni fog, amíg ez nem történik meg.