Az MSZP nem ellenzi az amerikai rakétavédelmi rendszert

MTI
Az MSZP nem ellenzi az amerikai rakétavédelmi rendszer közép-európai telepítését, ezért a védelmi rendszert eleve elvető állásponthoz nem fog csatlakozni - közölte csütörtökön az MTI brüsszeli irodájával Dobolyi Alexandra, az MSZP külpolitikai igazgatója, európai parlamenti képviselő, a közép-európai szociáldemokrata vezetők prágai értekezletével kapcsolatban.

A tájékoztatás szerint csütörtökön és pénteken tartják Prágában a közép-európai szociáldemokrata vezetők csúcsértekezletét. A házigazda meghívó Jiri Paroubek, aki a cseh ellenzéki CSSD párt elnöke, volt miniszterelnök.

A tanácskozásra meghívást kapott Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, magyar miniszterelnök, aki azonban Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök Budapesten esedékes látogatása miatt az eseményen nem tud részt venni. A Magyar Szocialista Pártot ezért Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese, honvédelmi miniszter fogja képviselni.

A találkozón részt vesz Alfred Gusenbauer, az SPÖ elnöke, osztrák kancellár, továbbá Robert Fico, a SMER elnöke, szlovák miniszterelnök, valamint Kurt Beck, a német SPD elnöke, tartományi miniszterelnök és Borut Pahor szlovén pártelnök.

Dobolyi elmondta, hogy a találkozó napirendi pontjai között fog szerepelni az Európai Unió jövője és a reformszerződés, a szociális Európa és a lisszaboni stratégia, valamint energiapolitikai kérdések. A találkozón várhatóan beszélni fognak a részvevők az Egyesült Államok közép-európai rakétavédelmi fejlesztésének tervéről, továbbá a SMER szlovákiai párttal kapcsolatos kérdésekről is.

Dobolyi Alexandra megjegyezte, hogy a részt vevő pártokat számos dolog köti össze, de vannak ügyek, amelyekben eltérőek a nemzeti álláspontok. Ilyen például az amerikai rakétavédelmi rendszer kérdése. Az MSZP nem ellenzi telepítését, bár Magyarország nem telepítési hely.

"Fontosnak tartjuk a NATO-n belüli párbeszédet, ez az aggodalmak kezelésének és a problémák megoldásának legjobb helye és módja. Ezért a védelmi rendszert eleve elvető állásponthoz az MSZP nem fog csatlakozni" - szögezte le.

A találkozó végén a részvevők Prágai Nyilatkozat címmel dokumentumot fogadnak el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32