Végrehajtást rendeltek el az MSZP szóvivője ellen

MTI

A Fővárosi Bíróság végrehajtást rendelt el Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP szóvivője ellen, és már a behajtási folyamat is elkezdődött - írta a pénteki Magyar Nemzet.

A csütörtökön elkezdődött végrehajtásra azért kerül sor, mert a politikus nem fizette ki azt a negyedmilliós kártérítést, amit tavaly februárban ítélt meg a Fővárosi Táblabíróság Papcsák Ferenc fideszes politikus rágalmazása miatt. Mindemellett Nyakó István bocsánatkérési kötelezettségének sem tett eleget - olvasható a cikkben.

A bíróság egy miskolci végrehajtót jelölt ki a peres ügy anyagi rendezésének céljából, ugyanakkor a felmerülő bér- és egyéb költségeket Nyakó István köteles fizetni.

A lapnak nyilatkozva a politikus elmondta, már rendezte volna tartozását, ha kap csekket vagy felszólítást és címet, ahová elküldhetné a kamatokkal terhelt negyedmilliót. Mint hozzátette: internetes bocsánatkérési kötelezettségét is teljesíti.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32