Nem mond le az árulónak tartott fideszes

MTI

Nem mond le törökbálinti önkormányzati képviselői mandátumáról és nem hagyja el a Fideszt Pekk József, aki a helyi Szent Flórián Törökbálintért Egyesület képviselőivel együtt támogatta Keller László szocialista polgármestert abban, hogy a város alpolgármestereket és külső bizottsági tagokat tudjon választani - írta a pénteki Népszava.

Keller László a lapnak elmondta: csaknem egy évig nem tudták elérni a tisztségviselők megválasztását, de Pekk segítségével sikerült felszámolniuk ezt a helyzetet. A város három alpolgármestert választott, egy az MSZP-t, egy a Szent Flórián Egyesületet, és egy pedig - éppen Pekk József - a Fidesz-KDNP-t képviseli.

Pekk József a lapnak elmondta, pártja etikai vizsgálatot indított ellene, és a lemondását követeli. A lap utal arra, hogy a Fidesz és a KDNP önkormányzati képviselői nyílt levelükben közölték: már ki is zárták soraikból az alpolgármesterré választott képviselőt. A kizárás oka az az "áruló tevékenység" volt, melynek végső fejleményeként, az alpolgármesteri poszt ellenében, átállt Keller oldalára - indokolták.

Pekk József erre viszont úgy reagált, hogy ő nem az MSZP oldalára állt, hanem a településére - olvasható a cikkben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32