Schengeni pénzből vett a kormány vízágyúkat

MTI

Elszámolásra szólította fel a Fidesz a kormányt a vízágyú-beszerzésekkel kapcsolatban, közölte a párt szóvivője szombaton. "Már eddig is sokan furcsállották, hogy az EU külső határainak őrzését elősegítő úgynevezett Schengen-alapból a magyar kormány a határőrizettel köszönő viszonyban sem lévő tömegoszlató vízágyúkat vásárolt. Ma azonban kiderült, hogy maga az Európai Bizottság sem tudott a különös eszközbeszerzésről" - írta közleményében Szijjártó Péter.

Hozzáfűzte, ez felveti annak alapos gyanúját, hogy a vásárlás - azon kívül, hogy a megszorítások által sújtott, tüntetésekre készülő állampolgárok megfélemlítését célozhatja - ellentétes az EU szabályaival. A szóvivő szerint ha a gyanú bebizonyosodik, több százmillió forintot kell visszafizetnünk az Uniónak.

A vízágyú-beszerzésekkel kapcsolatos kételyekről a Magyar Nemzet írt szombati számában. Az Európai Bizottság a napilap munkatársának érdeklődésé közölte, a schengeni határövezethez csatlakozást elősegítő EB-döntésben nem szerepelt az, hogy a magyar kormány három vízágyút vásárol.

A schengeni alapból felhasznált 42 milliárd forint felhasználásáról a kormánynak jövő év június végén kell elszámolnia - közölte Budai Bernadett. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány a pénzt szakmai alapon használta fel. Hozzátette: nem tud róla, hogy a vízágyúk miatt az unió vétót emelt volna.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32