A kiskunhalasi kórházban már portások sincsenek

MTI
2007.09.18. 15:10

A megszorítások miatt nehéz helyzetben vannak a kórházak, amelyek a gyógyszerkeret radikális csökkentésével, létszámleépítéssel, ágyszám csökkentéssel és osztályok összevonásával próbálnak "talpon maradni", mondta el két főorvos kedden a Magyar Orvos Kamara (MOK) sajtótájékoztatóján. Nagy András Péter, a kiskunhalasi kórház sebészeti osztályát vezető főorvosa elmondta: a kórházból már a portásokat is elküldték, feladatukat a nővéreket látják el.

A 130 ezer embert ellátó intézménynek egyetlen olyan gyomortükröző készüléke van, amely alkalmas a vérzésellátásra is. Legutóbb néhány napja kellett megoperálniuk egy beteget csak azért, mert javítás alatt volt ez a készülék.

Kiss Ákos, a miskolci megyei kórház gyermeksebészeti osztályának vezetője a teljesítménykorlátozás kapcsán hangsúlyozta, hogy kiderült: a kórháznak biztosított összeg a sürgősséggel felvett betegek ellátást sem fedezi. Éger István, a MOK elnöke hangsúlyozta: kollégáikat, akik a sajtóban konkrétumokról számolnak be, a kamara maximális támogatásáról és védelméről biztosítja.