MSZP: Orbánnak hatalmában áll az utcai nyomást fenntartani

MTI

Az MSZP szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének érdeke pártján belül integrálni a szélsőjobboldali erőket, és hatalmában áll az utcai nyomást fenntartani a radikálisok segítségével. Erről Varga László, a szocialisták országgyűlési képviselője, a Fiatal Baloldal elnöke beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A szocialista politikus a Le Monde című francia napilap hétfői számában megjelent Orbán-interjúra alapozta ezt az állítást. A cikkből Varga László két mondatot emelt ki. Az egyikben a Fidesz elnöke azt mondta, "az általunk képviselt demokratikus jobbközéptől jobbra nincs jelentős szervezet, és nem is lesz. (...) Ez része személyes stratégiámnak." A másik hivatkozott mondatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy "a referendum érdekében meg fogjuk tartani az utca nyomását."

Varga László úgy vélekedett: Orbán Viktor egyértelműen elismeri, hogy a kezdetektől személyes stratégiája volt, hogy a szélsőjobbot integrálja a Fideszbe. Így már érthető - folytatta - , hogy a Fidesz kongresszusán árpádsávos zászlóval megjelenő embertől miért nem határolódott el a Fidesz. Az MTI azon kérdésére, hogy Orbán Viktor az utca nyomása alatt lehet, hogy a népszavazáshoz szükséges aláírások összegyűjtését értette, Varga László azt mondta: a pártelnöknek egyértelművé kellene tennie, hogy mit ért az utca nyomása alatt. "Ezek a kiszólások egyértelműen, láthatóan mindig a szélsőjobboldalnak szólnak" - fogalmazott, megjegyezve: hétfőn is láthattuk, milyen az utca nyomása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32