Szerdán Takács Albert rendészeti miniszter a kormányszóvivő közlése szerint utasította a rendőrséget, hogy indítson büntetőeljárásokat az úgynevezett Y-terv ügyében. Az Y-terv értelmében blokád alá vettek volna kormányhivatalokat és az orsxzággyűlési képviselők otthonait, hogy ne juthassanak be a minisztériumokba, illetve a parlamentbe.
Hétfőn este - amikor már nem akart senki bemenni az oktatási tárca épületébe - blokád alá is vonták az OKM-épületét. A miniszteri utasítás ellenére a rendőrség nem indított automatikusan nyomozást, a Nemzeti Nyomozóiroda állásfoglalást kért az ügyészségtől, jelezve több bűncslekemény gyanús esetet észleltek a hétfői tüntetéseken, például egyes vélekedések szerint a blokád alá vétel láézadásra való felszólítás volt.
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy egyelőre vizsgálják, szükséges-e ebben az ügyben az ügyészségi állásfoglalás, illetve ha igen, akkor induljon-e nyomozás.