Az OCÖ elnökének cégét vizsgálják

MTI

Bajba került egy olyan - közpályázatokon feltűnően sikeres - helyi roma civil szervezet, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat régi-új elnökének, Kolompár Orbánnak a neve fémjelez - írta pénteken a Magyar Nemzet.

Mintegy tizenegymillió forintra rúg az a hiányzó összeg, amely miatt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) bejelentést tett a rendőrségen a Kiskunmajsai Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet pályázati pénzfelhasználásával kapcsolatban.

Az információt Székely Gabriella, az OFA ügyvezető igazgatója szűkszavúan ugyan, de megerősítette. A bejelentés nyomán a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága vizsgálódik, amely szerv a Budapesti Rendőr-főkapitányság mellett régóta nyomoz az Országos Cigány Önkormányzat 2003-2005 közötti pénzfelhasználásával kapcsolatos feljelentések ügyében - írta a lap.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32