A Zuschlag-ügyben Jánosi Györgyöt is meghallgatták

MTI

Jánosi György szocialista országgyűlési képviselőt, a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztert is meghallgatta már tanúként az ügyészség a Zuschlag-ügyben.

Jánosi György elismerte, túl van tanúkénti meghallgatásán, de erről további részleteket nem akar közölni. Hozzátette: őt is telefonon keresték meg, így egyeztetett időpontot a Bács-Kiskun megyei főügyészséggel.

Jánosi György 2002. május 27-től 2003. május 19-ig volt a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter.

Gyurcsány Ferencet kedden, Szilvásy Györgyöt pénteken hallgatta meg tanúként a Zuschlag-ügyben a főügyészség a pályázati rendszer működéséről, a pályázatok elbírálásának valóságos menetéről.

Korábban ugyancsak meghallgatta a főügyészség Ocsovai Tamást, az ifjúsági minisztérium korábbi helyettes államtitkárát valamint Ujhelyi Istvánt, az önkormányzati tárca és Arató Gergelyt, az oktatási minisztérium államtitkárát is.

Szabó Ferenc azt közölte, további kihallgatások várhatók az ügyben; az érintettek között lesznek prominens, és kevésbé ismert személyek is. A nyomozást várhatóan november 17-ig befejezik.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32