Csekély érdeklődés a lakóparkról szóló szavazáson Tatabányán

MTI

A jogosultak fele sem ment el vasárnap este fél hatig Tatabányán a város történetének első véleménynyilvánító szavazására, ahol az volt a kérdés, épülhet-e a lakópark Tatabánya egyik városrészében a felsőgallai Bódis hegyen.

"Este fél hatkor a közel kétezer szavazásra jogosultból összesen 787 adta le voksát" - mondta el Kucseba Judit.

Korábban aláírásgyűjtés indult egy holland befektető ellen, aki 19 hektáron közel 300 lakást építene. A petíciót a város polgármestere is aláírta, aki így érvelt a beruházás ellen; "a háromszáz lakás háromszáz gyereket jelentene, amikor a városrész iskolái teljesen kihasználtak. Az önkormányzatnak kellene új óvodát, iskolát építeni. A városlakók pénzéből ez felesleges kötelezettségvállalás lenne".

A szavazás eredményességét a képviselőtestület nem kötötte részvételi arányhoz. Az eljárás kiírásakor úgy döntöttek, az egyszerű többséggel kialakuló eredményt a testület magára nézve irányadónak tekinti.

Tóth Ferenc városi főépítész az MTI-nek elmondta, a Bódis hegyet a szerkezeti tervben lakóövezetnek jelölték ki, azonban ez a jelenlegi építési törvény szerint jogot nem keletkeztet, és nem biztosít alapot a befektető kártalanítására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32