Harminc milliárd hiányzik az egészségügyből

MTI
2001.02.19. 20:56
Legalább harminc milliárd forint hiányzik Kökény Mihály szerint az egészségügy dologi és bérköltségeiből, amit haladéktalanul pótolni kell. Erről hétfőn veszprémi sajtótájékoztatóján szólt az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke. Megítélése szerint - mondta el - a pótlást az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének módosításával kellene megvalósítani. A szocialista párt ezt a várható hiányt már tavaly jelezte, harminc milliárd forinttal többet javasolt a jóváhagyottnál bérre és ugyancsak harminc milliárddal többet a technológiai lemaradás, az eszköz, műszer fejlesztésekre is - mondta, hozzáfűzve: ezt a kormánypárti többség elutasította. Kökény Mihály úgy véli: most még nem késő a hiányosságokat pótolni, és bízik abban, hogy Mikola István miniszter nemcsak a rendteremtésben és a szavakban lesz erélyes, hanem vállalja, hogy határozottan képviseli az ágazat érdekeit. Ebben az ellenzék támogatására is számíthat - tette hozzá.