Kivonult az ellenzék az egészségügyi bizottság üléséről

MTI

A Fidesz és a KNDP képviselői kivonultak az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának csütörtöki budapesti üléséről. Mikola István (Fidesz), a testület alelnöke az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok megvitatása előtt bejelentette: mivel csak közvetlenül az ülésre került a képviselők elé a bizottsági módosító indítványköteg, azt nem tudták áttanulmányozni.

"A kormány olyan helyzetet teremtett ezzel, amelyben a bizottságnak csak statisztaszerep jut, az ellenzéket pedig lehetetlen helyzetbe hozza - fogalmazott. Ebben a "kutyakomédiában" - amelyhez a szakbizottság is asszisztál - a Fidesz nem vesz részt, mert számukra elfogadhatatlan. Az ellenzék kivonul, és a kulisszák mögött hagyja tárgyalni a bizottságot - közölte Mikola István. Hozzátette: minden lehetséges eszközzel megakadályozzák, hogy a törvény hatályba lépjen..

Kökény Mihály (MSZP), a bizottság elnöke a leghatározottabban visszautasította a Fidesz "fenyegetését" és hangsúlyozta: nem tartja európai megoldásnak a két ellenzéki párt viselkedését. Megjegyezte: egy ilyen nagy törvényhez természetes, hogy sok módosító indítvány érkezik..

Csáky András, a bizottság egyetlen MDF-es képviselője egyetértett a Mikola István által elmondottakkal, ugyanakkor megjegyezte: azért választották képviselőnek, hogy részt vegyen a bizottsági munkában. Mint mondta, ugyanakkor kétséges, "tudjuk-e egyáltalán, hogy milyen törvényről, miről folyik a tárgyalás", de ez már a kormány felelőssége. .

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59