Erika, Bella
14 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Rendkívüli meghallgatást kér Sólyomtól az OCÖ

MTI
2007.12.10. 21:38

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetése rendkívüli meghallgatást kér Sólyom László köztársasági elnöktől a Magyar Gárda megnyilvánulásai miatt, közölte ifj. Bogdán János, az OCÖ szóvivője hétfőn. A Magyar Gárda az utóbbi időben már nyíltan félelemkeltést, békétlenséget és állandó szembenállást provokál a magyarországi cigánysággal szemben, mondta ifj. Bogdán János. Hozzátette, a gárda egyre agresszívabb és szélsőségesebb lépéseivel a békés egymás mellett élést veszélyezteti.

Az OCÖ vezetése - mint közölte - arra kéri Sólyom Lászlót: "mint minden magyar állampolgárért felelős legfőbb közjogi méltóság vegye észre azt, hogy Magyarországon a Magyar Gárda élenjárásával cigányellenes uszító, fizikai létünket fenyegető akciókat szerveznek". Az önkormányzat vezetői azt is kérik az államfőtől, hogy "védje meg a Magyar Köztársaság állampolgárait, akik ez esetben a roma kisebbséghez tartoznak".

A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja vasárnap felvonulást tartott vasárnap a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. Az eseményre annak ellenére került sor, hogy a rendezvényt a település polgármestere, megváltoztatva korábbi álláspontját, a "romabűnözés" és a roma társadalom ellen irányulónak minősítette, s ezért visszavonta a korábbi területfoglalási engedélyt.